2008. augusztus 3., vasárnap

Emo zene




Az emo zene gyökerei a '80as évekig nyúlnak vissza. Ez a műfaj a hardcore punk zene egyik alfajának tekinthető. A Washingtonban hódító hardcore punk zenét játszó bandákat jellemezték így. A későbbiek folyamán ezt a stílust nevezték emocore-nak ami az �emotion� (érzelem) és a hardcore szavak ötvözéséből ered. Az első korszakot az emo első hullámának tekinthetjük. Képviselői többek közt a �Rites of Spring, Embrace, One Last Wish�,stb. Ezen bandák kb. '90es évekbeli feloszlása jelentette az első korszak végét. 1994-ben az underground indie köreiben újraéledt ez a kihaltnak hitt stílus a Fugazinak és a Dischord recordsnak köszönhetően. Ez a második hullám azonban még mindig csak az USA-n belül hódított. A harmadik hullám azonban világhódító útra indult. Ez annak is köszönhető, hogy a lemezcéged igyekeztek az amerikai emo közösségeket összehozni és új bandákat létrehozni. Ez a hullám napjainkig is tart és divatstílussá tette ezt az eleinte csak kisebb közösségekben játszott zenét. Napjainkból rengeteg bandát lehetne sorolni (My Chemical Romance, Fall Out Boy,...) de ez a lista nem tudni meddig bővül, hiszen napról napra újabb és újabb bandák árasztják el a piacot az emo hallgatók legnagyobb örömére.

Emo haj

Az emok egyik legszembetűnőbb ismertetőjele a hajuk. Elkészítéséhez szükséges pár dolog. Ha a hajad nem sötét, akkor értelemszerűen hajfestékre lesz szükség. De ha sötét hajad van, akkor ezzel nem lesz probléma. Az egyenes oldalra simított részhez viszont szükség lehet pár dologra. Hullámos hajra ajánlott a hajvasaló vagy enyhébb esetben hajhab vagy wax. Hátul a rövidebb tincseket célszerű felzselézni vagy waxolni, de csak mértékkel! Tartós hatás elérése érdekében célszerű lefújni az egészet hajlakkal. Mindez a kezdeteknél kb. 15 percet vehet igénybe, de ha belejössz, ennek akár fele is bőven elég lesz. Sok fazont ki lehet hozni idővel, te is kísérletezhetsz vele. A neten még több fazont találhatsz.

Emo Love


Az emo mint legtöbb dologban, a szerelemben is eltér valamelyest a mindennapi szerelmektől, kapcsolatoktól. Ez már két partner érzelmességéből kifolyólag is nyilvánvaló. Amennyiben ilyen szerelmed van, óvatosnak kell lenned, mert érzelmeinek megsértésével szinte mindent tönkretehetsz. Az viszont tény hogy két emo jól megérti egymást és kapcsolatuk rendkívül harmonikus tud lenni, mivel mindketten hasonló módon érzelmesek és megértik egymás emo nézeteit. A szakítás azonban sok mindent vonhat maga után. Ilyenkor jelentkeznek az oly sokat hangoztatott öngyilkos hajlamok vagy éppen a totális elfordulás az emberektől.

Talán ez az idézet árulkodik a legjobban a legrosszabb esetről, ami egy elutasítás után történhet:

A lány felnézett rá, a fiú lenézte!
A lány szerelmet vallott, a fiú megalázta!
A lány sírt végette, a fiú kinevette!
A fiú csak akkor jött rá mit tett, mikor a lány sírjára virágot tett!

Emo Girl


Az emo lány messziről felismerhető. Akárcsak a többi emo, ő is feltűnő stílussal rendelkezik. Nem pusztán külsőleg, de zeneileg is az emo bandákat isteníti. Mint a legtöbb emonál, az emo lánynál is elmaradhatatlan a piercing: főleg az ajak piercing. A jellegzetesen lenyalt sötét haj világosabb tincsekkel szintén gyakori. A feszülős fekete felső itt is elmaradhatatlan kellék és jellemző mellé az oldschool melegítő is. Ezek után nem is mondható meglepőnek a feszülős - szintén fekete- nadrág sem, amit nem is egy, hanem általában egyből két övvel díszítenek, nem is beszélve a láncokról és az övtáskáról, amiről kitűzők köszönnek vissza, ezzel is tükrözve viselőjének nem mindennapi stílusát. A cipőről annyit, hogy szintén alapvető a tornacipő több féle színben és legtöbbször kockás mintában. Öltözködésük mellett érzelemviláguk is jellegzetes. Nem szégyellik kimutatni szomorúságukat, kiábrándultságukat. A kedvenc zenéjük hallgatása mellett szívesen lógnak más emokkal.

Emo Boy


Az emo fiúk azok, akik általában "soha nem hallottál róla " bandákat hallgatnak és igényesebben öltözködnek jó pár lánynál. Az emo boyoknak általában ajakpiercingjük van és kedvelt a kihúzott szem is . Az összképhez elmaradhatatlan a sötét oldalra nyalt haj, ami takarja az egyik szemet. Az emo fiúk haját többnyire egy kendő is kiegészíti, ami legtöbbször halálfejes. A megjelenéshez hozzátartozik még a szűk póló, esetleg egy pár tetkó és persze a feketére festett köröm is. A szűk póló mellé jár még egy szűk nadrág is, amit a biztonság kedvéért egy szegecses öv tart meg feltűnő övcsattal, ami szintén halálfejes mintázatú legtöbbször. Viseletükhöz hozzájárul a jó esetben Converse vagy más egyéb tornacipő. A tévhittel ellentétben nem minden emo fiú sír a sarokban és vagdossa az ereit.

Az Emo Zenei Stilus, Emo Zene, Emos Zene

Ez a stílus magában hordozza a zárkózottságot, érzékénységet amit sokan párosítanak a mániákus öngyilkos hajlammal. Az emo követői sokat gondolkoznak az élet nagy dolgain, főleg az emberi érzelmekkel és lét céljával kapcsolatban. Az emo felszólalás, vagy inkább felkiáltás a mai ember nemtörődömsége ellen. Szomorú küllemük ellenére a boldogságot és szabadságot részesítik előnyben, a tévhittel ellentétben, miszerint sarokbafordulnak és sírnak. Az emok öltözködésük és meglátásaik miatt kitünnek a tömegből, akárcsak a punkok akik ennek a műfajnak az őseinek tekinthetőek.